NŐK

Látogatók száma

2018. március 27., kedd

Szerelem a hegyekben (Német romantikus film)

2018. március 7., szerda

BOLDOG NŐNAPOT!







2017. július 17., hétfő

10 bevált tipp az önbecsülés növelésére


1. Hallgass a tested jelzéseire
Lány, Nő, Szexi, Személy, Modell, Fehér
Tarts szem előtt, hogy magad számára te és a te egészséged a legfontosabb. Hiába van fontos beosztásod, hiába vagy elfoglalt családanya vagy érzed úgy, hogy összedőlne nélküled a világ. Megnyugtatlak, nem fog. Nyugodtan állj meg, ebédelj, feküdj le, ha fáradt vagy. Tiszteld meg magad és a testedet is azzal, hogy figyelsz rá. Különben is, sokkal nagyobb gond, ha lebetegszel. Igaz?


2. Töltsd olyanokkal az idődet, akikkel tényleg jól érzed magad
Vörös Hajú, A Nők, Lányok, Szép, Szépség
Hallottál már az energiavámpírokról? Túl sok figyelmet követelnek maguknak, folyton az ő életük és problémáik vannak a középpontban, állandóan panaszkodnak, és közben minden energiádra igényt tartanak. Onnan ismered fel őket, ha a találkozó után kimerült, fáradt és kedvetlen vagy. Próbáld kerülni ezeket az embereket és töltsd inkább olyanokkal az idődet, akiknek a társasága örömet okoz, energiával lát el és utána boldognak, teljesnek érzed magad.


3. Mosolyogj, ha bókolnak
Gyönyörű, Lány, Mosolygós, Fiatal, Nő
Hogy reagálsz, ha bókolnak? A legtöbben csípőből hárítanak. Ne tedd, az a kedvesség neked szólt, szívből jött, hát élvezd, lubickolj benne és köszönd meg egy mosollyal.

4. Kényeztesd magad valami széppel
Természetes, Kert, A Nők, Tavaszi, Szép
Az önbecsülésed fejlesztésének jó módja, ha nem tagadod meg magadtól a szép dolgokat. Jót tesz a léleknek egy gyönyörű virág, egy jó könyv vagy egy finom kávé. Igenis megérdemled!


5. Fordítsd magadra a szabadidődet
Lány, A Strandon, Černoe Ruha, Divat, Nő
Tudom, hogy rengeteg a dolgod, sok a munka, szalad a lakás, be is kell vásárolni és a gyerekkel is kell játszani vagy tanulni. De te is fontos vagy. Szakíts magadra legalább naponta 30 percet, amikor csak magaddal foglalkozol. Olvass, tornázz, meditálj vagy hallgass zenét. Meglátod ez a néhány lopott perc rengeteg energiát ad majd, és az önbecsülésednek is jót tesz, hogy tudod, Te is fontos vagy!


6. Ölelj másokat és engedd, hogy téged is megöleljenek
Barátnő, Nő, A Nők, Portré, SzépBarátság, A Nők, A Nők Meg
Az ölelés az egyik legőszintébb emberi kapcsolódási pont, amivel bárkit megajándékozhatsz, aki fontos neked. Legyen rövid vagy hosszú, gyengéd vagy szorító, az ölelés mindkét fél számára jól esik. Minden nap ölelj meg valakit és hagyd, hogy téged is megöleljenek!


7. Bocsájtsd meg magadnak az elkövetett hibáidat
Lány, Nő, Szépség, Fiatal, Portré, Arc
Mindannyian követünk el hibákat. Fontos azonban, hogy tudatosítsd, ami történt, megtörtént, visszafordítani az idő kerekét már nem tudod, ezért ne is rágódj rajta. Inkább tudatosítsd, ami történt, játszd le magadban, hogy mit kellett volna tenned, és legközelebb cselekedj aszerint. Tanulj a hibádból!


8. Bátran vállald, ha más a véleményed
Üzleti Nők, Szép, Női, Nő, Nőiesség
Szerencsére nem vagyunk egyformák, ezért bizony gyakran előfordul, hogy egyes dolgokról mást gondolunk. A te véleményed azonban ugyanolyan fontos, mint bárki másé, ezért bátran vállald, és mondd el, amit gondolsz.


9. Légy büszke az eredményeidre
Gyönyörű, Fiatal, Lány, A Nők
Rendkívül önbecsülésromboló tud lenni, ha lekicsinyled az eredményeidet, vagy nem érzed igazán fontosnak, lényegesnek, amit elértél. Sokan csak álmodoznak ezekről a sikerekről. Jó megoldás, ha leülsz és összeírsz minden apró eredményt, amit csak elértél az életben. Használhatod akár a Boldogságnaplót is. Azonnal látni fogod, hogy mennyire sikeres és értékes is vagy valójában.


10. Vállald, hogy tökéletesen tökéletlen vagy
Nő, Nők, Női, Szexi, Boldog, Lány, Szép
Mindannyiunknak vannak hibái, a legfontosabb azonban, hogy ezeket ismerd fel, és tégy ellenük. Szeresd önmagad olyannak, amilyen vagy. Gondolj csak bele, akik igazán szeretnek téged, úgy szeretnek, ahogy vagy, barátkozz meg te is saját magaddal.

(Forrás:bagdibella.hu)

2017. július 16., vasárnap

5 hamis sztereotípia a nőkről

Az idők folyamán több sztereotípia alakult ki a nőkkel kapcsolatban, amelyek torzak és nem fedik a valóságot. A legtöbb ilyen sztereotípia, hogy a nők érzelmi függőségben szenvednek, támogatásra szorulnak, bátortalanok és még a libidószintjük is alacsony. Ez pedig nem más, mint hátrányos megkülönböztetés, bekategorizálás.
Napjainkban a társadalmak többsége még mindig férfiközpontú,
és még mindig sok országban általánosnak nevezhető az a közvélekedés, hogy a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak, kevésbé intelligensek és a legfőbb dolguk az,
hogy jó feleségek és anyák legyenek.
Most következzen 5 ilyen hamis sztereotípia a nőkről, amelyeket ideje lenne kitörölni mindenki fejéből!

1. A nők érzelgősebbek, érzékenyebbek, mint a férfiak

Egy nemrég végzett kutatás alapján kijelenthető, hogy a nők kevésbé érzelgősek, érzékenyebbek, mint a férfiak. A kutatók szerint egy érzelmeket kiváltó képre a férfiak intenzívebben reagáltak, mint a nők, annak ellenére, hogy az erősebb nem képviselői úgy nyilatkoztak, hogy nem hatotta meg különösebben a kép őket, a kutatók mégis más apró reakciókat figyelembe véve cáfolták az állítások többségét.
A kutatás végül kimutatta, hogy a vizsgált férfiak 67 százaléka érzékenyebbnek bizonyult a nőkhöz viszonyítva. A nők ezzel szemben sokkal könnyebben fejezik ki érzéseiket, mivel a társadalom velük kapcsolatban megengedőbb, ezért nem csoda, ha kialakult az a közvélekedés, hogy a nők érzékenyebbek, sírosabbak, mint a férfiak.

2. A nők nem tudnak stabil párkapcsolat nélkül élni, és hamar elkötelezik magukat

Ez is egy jókora tévhit. Szintén kutatások támasztják alá, hiszen a vizsgálatok alapján a szakértők arra jutottak, hogy a heteroszexuális férfiak sokkal hamarább képesek szerelembe esni és elköteleződni egy nő iránt, mint fordított esetben. A vizsgálatot egy 172, heteroszexuális férfiból és nőből álló csoporton végezték el.
Marissa Harrison, a tanulmány társszerzője szerint nem a nők mondják ki hamarább, hogy “szeretlek” és lobban lángra előbb a szívük, hanem a férfiak.
Neil Lamont, pszichológus úgy vélekedik, hogy úgy a nők, mint a férfiak számára fontos a komoly kapcsolat kialakítása, és ha a társadalom azt várja el a férfiaktól, hogy legyenek erősek, kemények, egy férfi számára mégis az a legjobb, ha boldog, romantikus érzelmeket tápláló kapcsolatban élhet a nővel, akit szeret.

3. A nők kevésbé szeretik a szeretkezést, mint a férfiak

A nők évszázadokon keresztül úgy voltak bekategorizálva, mint akik félénkek, kiszolgáltatottak az ágyban, akiket a férfiak csak kihasználnak és becsapnak. Éppen ezért sok nőben rengeteg gátlás alakult ki, így kevésbé tudták megélni a szexuális vágyaikat, akik pedig kifejezték, azokat erkölcstelennek tartották és kitaszították a közösségből. Több kutatás viszont rácáfolt erre a buta felfogásra, hiszen az derült ki, hogy a nők 71 százaléka kreatívabb az ágyban, mint a férfiak, és egy héten több alkalommal is ágyba bújna párjával.

4. A nők monogám típusok, a férfiak meg nem

Nem elég, hogy kevésbé kívánják a szexet, még monogám típusok is. Pedig ez sem igaz, hiszen egy brit felmérés rámutatott arra, hogy míg a férfiak 9 százaléka csalná meg párját, ha minden tekintetben egy jobb nővel találkozna, addig a hölgyek 25 százaléka lenne hajlandó ezt meglépni, ha egy vonzóbb férfi jönne velük szembe az utcán.

5. Minden nő álma, hogy anya legyen

Bármennyire is hihetetlen, de az Egyesült Államokban, 2013-ban végzett kutatás szerint, több férfi (80 százalék) szeretne apává válni, mint amennyi nő (70 százalék)
(Forrás: filantropikum.com)

2017. április 8., szombat

Minden nőnek ...

Képtalálat a következőre: „ideális nő”

EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Elegendő saját pénze ahhoz, hogy elköltözzön,

és kivegyen egy lakást magának

akkor is, ha soha nem áll szándékában,
és a szükség sem hozza úgy…
Egy tökéletes ruhadarabja arra az esetre, ha álmai munkáltatója
vagy álmai társa egy órán belül látni akarja…




EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…

Olyan fiatalsága, amelyet kész hátrahagyni…
Egy jó szaftos múltja... amelyet alig vár, hogy elmesélhessen
majd öregkorában…


EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Egy jó csavarhúzókészlete,
vezetékmentes fúrója és egy fekete csipkemelltartója…
Egy barátja, aki mindig megnevetteti…
És egy másik, aki hagyja, hadd zokogjon…


EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Egy minőségi bútordarabja, amelyet nem úgy örökölt
valakitől a családban…
Nyolc egyforma tányérja,
talpas borospoharai,
és legalább egy receptje, amelyet ha megfőz,
a vendégei teljesen odalesznek tőle…
Az érzése, hogy ő maga irányítja a sorsát…


MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogyan legyen szerelmes anélkül, hogy elveszítené önmagát…
Hogyan szakítson egy szeretővel,
és ellenkezzen egy baráttal anélkül,
hogy tönkretenné a barátságot kettejük között…
Hogy mikor kell keményebben küzdenie...
És mikor kell abbahagyni…


MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy nem tudja megváltoztatni a lábai hosszát,
a csípőcsontja szélességét,
és a szülei természetét…
Hogy a gyerekkora talán nem volt tökéletes,
de már vége van…


MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy mit tenne, és mit nem tenne meg a szerelemért és másért…
Hogyan kell egyedül élni…
Akkor is, ha nem jó érzés.


MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy kiben bízhat meg,
hogy kiben nem,
és hogy nem ő a hibás.


MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy hová kell mennie,
legyen szó a legjobb barátja ebédlőjéről,
vagy egy tündéri vendégházról az erdő mélyén,
amikor a lelkének gyógyulásra van szüksége…


MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy mit képes, és mit nem képes elérni egyetlen nap,
egy hónap,
egy év alatt.

(Pamela Redmond Satran)

Fordította: D. Tóth Kriszta 

(forrás: WMN.HU)

2017. április 1., szombat

10 + 1 mítosz a nőiségről és a változókorról

Képtalálat a következőre: „menopauza”Képtalálat a következőre: „menopauza”Képtalálat a következőre: „menopauza”

Az anyák lányaiknak nem csak genetikai örökségüket, de a családi legendárium nőiséggel kapcsolatos történeteit is továbbadják. 
Gyakran mesélnek arról, milyen a szülés, hogyan lehet kibírni a klimaxot stb. Az így keletkező mítoszok azonban néha tévhiteken alapulnak. 
A családból hozott női szerepfelfogások és hiedelmek makacsul tartják magukat, ráadásul keverednek a sajtóból, edzőtermekben, baráti társaságokban felszedett normákkal és tévhitekkel. 
Mindezekre rárakódnak a női élet különféle szakaszaihoz kapcsolódó társadalmi elvárások, előítéletek. 
A végére olyan helyzet állhat elő, melyben egy normális élettani folyamat is akár félelmetes, nehezen túlélhető purgatóriumként jelenik meg, amiben nőiességétől megfoszttatik és szikkadt öregasszonnyá alakul át a nő. 

Endokrinológushoz fordultunk, hogy tudományos alapon tegyünk rendet a menopauza hormonális változásaihoz kapcsolódó mitikus elképzelésekben. 

1. Aki korán kezd menstruálni, azt fiatalabb korban éri a menopauza is. 
 Ez alighanem népi megfigyelés, nincs ezt megerősítő kutatás. Átlagosan 51 éves kor körül következik be a menopauza, amit egy 5-8 évig tartó életszakasz, a változás kora, azaz a klimaktérium előz meg.

 2. Aki sok szóját fogyaszt, meg sem érzi a változókor kellemetlenségeit.
 A szójában fitoösztrogének, izoflavonok vannak, amelyeknek lehetnek ösztrogénszerű hatásai, pozitív és negatív irányúak is. Kifejezetten erre irányuló tudományos kutatásokat azonban még nem végeztek. 

 3. Hormonpótlást csak nagyon súlyos tünetek esetén javasol az orvos. 
 Attól függ, kihez fordulunk. Míg a nőgyógyászok szívesen kezelik betegeiket hormonkészítményekkel, addig a belgyógyászok – a lehetséges mellékhatások miatt – jellemzően óvatosabbak. Általában minél kisebb hormontartalmú, kombinált gyógyszereket ajánlatos alkalmazni. A hormonpótlás kockázatait illetően az endokrinológia jelenlegi álláspontja szerint öt éven túli használatnál 20-30 százalékkal emelkedik az emlőrák kockázata, a méhtestráké pedig 8-10-szeresére nő a csak ösztrogént tartalmazó gyógyszerrel összefüggésben. Épp ezért inkább kombinált (ösztrogén és progeszteron tartalmú) készítményeket szoktak felírni. Azoknál a nőknél, akiknek a méhét eltávolították, elegendő csak ösztrogént adni. A hormonkezelés elkezdésénél sokat számíthat az is, hogy a páciens mennyire érzi ennek szükségességét. A menopauza normális élettani folyamat, nem betegség. Ha az életminőséget jelentősen megnehezítik a tünetek, akkor ezeket érdemes enyhíteni. 

4. A hormonkezelés csökkenti a csontritkulás kockázatát is. 
 A hormonpótlás a legtöbb olyan tünetre jól hat, amely az ösztrogénhiány miatt jelentkezik, így például a nyálkahártyák, a hámszövetek és a haj elvékonyodására, illetve a csontanyagcserére is. Ugyanakkor a csontsűrűség csökkenésére speciálisabb, kevesebb mellékhatással járó szereket érdemes alkalmazni, a hüvelyszárazságra pedig hatékonyabbak a helyileg alkalmazható szerek (pl. krémek, kúpok). 

 5. A test elformátlanodik, elhájasodik, hiába minden torna és diéta. 
 Sajnos a hízás az életkor előrehaladtával gyakoribb. Pontosabban a zsír eloszlása változik látványosan: attól kezdve nem combra, fenékre híznak a nők, hanem hasra. Csökken az izomtömeg – ez többek között a növekedési hormon korral járó csökkenésével függ össze. Sporttal azonban valamelyest ellensúlyozni lehet ezeket a folyamatokat. Nem könnyű, mert azt, hogy a keletkező zsír ne a hasra rakódjon le leginkább, sajnos nem lehet befolyásolni. 

 6. Megsínyli a párkapcsolat, hogy a menopauza csökkenti a szexuális vágyat. 
 A libidó esetleges lanyhulása nem az ösztrogén-, hanem a tesztoszteronszint csökkenésével magyarázható, de ez nem törvényszerű. Sok nőnek inkább a hüvelyszárazság, illetve a test átalakulása miatti önértékelési zavarok csökkenhetik a nemi vágyát. A hormonális változások tehát legfeljebb áttételesen hatnak: a hüvely és a húgycső nyálkahártyája vékonyodik – ettől csökken a váladék mennyisége, könnyebben alakulnak ki fertőzések, diszkomfortérzés, illetve esetenként fájdalom jelentkezhet.

 7. Ha jön a változókor, oda a jó alvás. 
 A menopauza nem feltétlenül jár együtt álmatlansággal. A hormonális változások miatt ugyan előfordulhatnak rövidebb-hosszabb éjszakai hőhullámok, de ezekből még nem lesz álmatlanság. A rossz alvás inkább valamilyen pszichiátriai betegség – depresszió, szorongás – első tüneteként jelentkezhet.

 8. Csak a szív- és érrendszeri betegségekre genetikailag hajlamos egyéneknél nő az infarktus, stroke, magas vérnyomás és egyéb betegségek kialakulásának a veszélye. 
 Ez sajnos nem feltétlenül igaz. Az ösztrogén érvédő szerepe csökken a hormon mennyiségének fogyatkozásával párhuzamosan, ezért a nők 70 éves korukra épp olyan veszélyeztetettek lesznek e tekintetben, mint a férfiak. Az egészséges, fogamzóképes korú nőknél a koleszterinszintek optimálisak, míg a változókorban ez az egyensúly megbomlik: inkább a „rossz” koleszterin (LDL) termelődik, illetve nő az összkoleszterin-szint. Ez érelmeszesedésre hajlamosít, ami pedig emeli a vérnyomást. Hasonlóképpen hat az ösztrogén csökkenése a daganatos elváltozások kialakulására is, azáltal, hogy az ösztrogén nem tudja kifejteni antioxidáns hatását. Erre a rizikótényezőre azonban nem igazán lehet hormonpótlással hatni. 

 9. A változókorban megszűnik a női hormonok termelődése. 
 Ugyan az ösztrogénszint csökkenése egy idő után megáll, a hormonok mennyisége mégsem nullázódik le a szervezetben, hiszen nemcsak a petefészek termeli ezt a hormont, hanem a mellékvese és a zsírszövet is. 

 10. Ha már néhány hónapja kimarad a menzesz, nem lehet teherbe esni. 
 Ha elkezd elmaradozni a menstruáció, akkor is előfordulhat még peteérés, tehát nagyon ritka esetben teherbe lehet esni. Akkor mondhatjuk, hogy bekövetkezett a menopauza időszaka, ha már 12 hónapja nincs, és előtte is igen rendszertelenül zajlott a menstruáció. 

 + 1: A férfiklimax a feministák rosszindulatú elmeszüleménye. 
 A férfiaknál a tesztoszteron csökkenése okozhat kellemetlen tüneteket: elsősorban a libidó csökkenését, merevedési zavart, ingerlékenységet és csontsűrűség-csökkenést. A folyamat 50 éves kor körül kezdődik, de sokkal lassabb, emiatt a „férfiklimax” általában nem jár olyan erős, nyilvánvaló tünetekkel, mint női megfelelője. A férfiak életük végéig nemzőképesek maradhatnak. 

 (Forrás:hvg.hu)

2016. december 26., hétfő

3 gyakorlat, melyekkel teljesebbé teheti a mindennapjait

shutterstock 539024437


A hála csodás dolog. 


Az, hogy képesek vagyunk örülni és értékelni azt, amink van a kutatások szerint a boldogságunk egyik nélkülözhetetlen eleme. 
A kutatásokból tudjuk azt is, hogy a hála érzése megnyugtat, jót tesz a szívnek, erősíti az immunrendszert és növeli a mentális ellenállóképességünket, ráadásul olyan agypályákat aktivál, amiktől élvezetesebbnek éljük meg a társas érintkezést, és a figyelmi fókuszunkat az életünk pozitív részére tereli.
 A hála az egyik elsődleges fegyverünk a lelki elsősegélynyújtásban, az eszköz, amit alkalmazhatunk, ha éppen a padlón vagyunk, és segít abban is, hogy jobban értékeljük a párkapcsolatunkat, könnyebben megoldjuk kapcsolati problémáinkat. 
Főleg, ha ezt az érzést képesek is vagyunk kifejezni a másiknak. 
Ennek ellenére a mindennapokban ritkán gondolkozunk el azon, miért is lehetünk hálásak az életben.
 De talán most, az ünnepi nyugalomban akad néhány perce arra, hogy befelé forduljon, foglalkozzon egy kicsit a saját lelkével. 

Greater Good összeszedte, hogyan is érdemes ebbe belekezdeni. 


A hála ugyanis tanulható, fejleszthető érzés. 
Ha rendszeresen időt szánunk rá, ha tudatosan foglalkozunk vele, szokássá válhat, és otthonos érzésként bukkanhat elő a mindennapjainkban. 
Shawn Achor, a Harvard pszichológia tanára szerint, ha naponta összeszedjük, miért lehetünk hálásak, ha tudatosan visszaidézzük a nap pozitív történéseit, az akár egy hónapon belül is érezhetően javítja életminőségünket. 
Különösen, ha emellett rendesen edzünk, meditálunk és rendszeresen segítünk bárkinek, aki éppen rászorul, vagy egyszerűen vagyunk annyira jó fejek, hogy pozitív visszajelzést adunk bármilyen helyzetben, ahol lehet.
A tanulásba azonban nem olyan könnyű belekezdeni. 
Az alábbi gyakorlatok is furának, kényelmetlennek tűnhetnek elsőre. 
Nem szokásunk hálát mutatni, megköszönni, érzelmeket nyíltan kifejezni. 
Ahogy sokszor kultúraidegen az is, hogy magunkba mélyedjünk, hogy a belső világunkban tudatosan kószáljunk, hogy a jelenre fókuszáljunk vagy meditáljunk.
 De a kényelmetlenség érzése csak rövid ideig tart.
 Különösen, ha megérezzük mennyit adnak ezek a feladatok. 

Képtalálat a következőre: „a hála virága”

Képzelje el az életét a másik nélkül!

Gyakran úgy értékeljük a szeretteinket igazán, ha megérezzük a hiányukat. 
Érdemes tehát kiválasztani egy számunkra fontos embert, felidézni, hogyan találkoztunk először, mi történt volna máshogy az életünkben, ha soha nem találkozunk vele, és gondoljuk végig, miket éltünk át közösen, mit kaptunk ettől a kapcsolattól, hogyan járult hozzá ez ahhoz, hogy jobb legyen az életünk. 
Bár az a gondolat, hogy a másik nincs jelen az életünkben fájdalmas lehet, de éles kontrasztot mutat a jelennel. Éles, pozitív kontrasztot. 
Talán az összes feladat közül ez a legkevésbé zavarba ejtő, ez az, amit a gondolatainkba bújva is elvégezhetünk. 
Ha pedig jól esik, ha megérezzük a hatását, tovább léphetünk egy következő gyakorlatra.  

Írja le, miért lehet hálás aznap!

Érdemes esténként tíz percet rászánni az életünkből, hogy átgondoljuk a nap történéseit, megkeressük a jó dolgokat, és átgondoljuk azt is, hogy azok miért történhettek meg. 
Fontos, hogy ezeket le is írjuk, hogy megörökítsük magunknak. 
Hogy mindez mire jó? 
Leginkább arra, hogy megtanít minket a jóra figyelni, nemcsak utólag, de egy idő után akkor is, amikor éppen történik velünk, és ha felfedezzük a jó történésekben a saját szerepünket, képessé válunk arra is, hogy ezeket tudatosan hozzuk létre. 

Mondjon köszönetet!

Van olyan ember az életében, aki tett valamit önért, akinek hálás bármiért, de ezt sohasem fejezte ki? 
Mindegy, hogy egy rokonról, barátról, kollégáról vagy tanárról van szó, mindegy, hogy ritkán jut eszébe vagy folyton bekúszik az illető az elméjébe: ha létezik ilyen ember, érdemes megfogalmaznia és leírni neki mindazt, amit érez. 
A legjobb, ha ezek után személyesen keresi fel az illetőt, és felolvassa, amit írt.  
Persze ez elég bizarrnak hangozhat. 
Nem szoktunk egymással találkozni csak azért, hogy köszönetet mondjuk bármiért. Pedig érdemes. 
Segít abban, hogy érezzük a kapcsolódást másokhoz, érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy mennyire fontos mások támogatása. 
Ráadásul egy ilyen találkozás segíthet abban is, hogy megerősítsük a kapcsolatunkat a másikkal, hogy közelebb kerüljünk hozzá. 
Egy ilyen helyzetben persze fontos, hogy a másik nyitott legyen ránk. 
De az őszinte érzelemkifejezés - bár néha zavarba ejtő - általában a másikban is pozitív érzelmeket kelt. 

(Forrás:divany.hu)

2016. december 8., csütörtök

12 remek rövid frizura ötlet 50 év feletti nőknek

Ahhoz, hogy egy nő igazán jól érezze magát a bőrében kortól függetlenül, elengedhetetlen egy jó frizura, most bemutatunk néhányat:

Nem feltétlenül kell egy 50 év feletti nőnek lehúzni a rolót, sőt.Innentől kezdve kell, hogy igazán szexi, vonzó és magával ragadó legyen.
Ahhoz, hogy egy nő igazán jól érezze magát a bőrében kortól függetlenül, elengedhetetlen egy jó frizura,sokszor nem könnyű megtalálnunk azt a frizurát, ami jól áll és egyben illik a korunkhoz is. Ismerd meg a legjobb fiatalító és karcsúsító hajviseleteket!most bemutatunk néhányat:
794356c32a288df0011 794356c32a288df0010 794356c32a288df009 794356c32a288df008 794356c32a288df007 794356c32a288df006 794356c32a288df005 794356c32a288df004 794356c32a288df003 794356c32a288df002 794356c32a288df00 1237886
(Forrás: frizurakepek.hu)

2016. november 19., szombat

Mindent a szerelemért (Amerikai-angol filmdráma)



A Film a világhírű sielő, Ivana Trump önéletrajzi írásából készült. 
A film hűen bemutatja a kommunista Csehszlovákiában született sielő csodagyerek útját a világhírnévhez.

2016. október 26., szerda

Cserebere szerelem ( Teljes film magyarul)

Lloyd Rockwell New Yorkból és Susie Wilding Londonból lakást és munkát cserélnek egy hónapra a cégek között szervezett tapasztalatcsere keretében. Először persze roppant nehezen boldogulnak a megváltozott körülmények között. Sok nehézségbe ütköznek, mert Lloyd állását meg akarja szerezni az egyik kollégája és nem riad vissza a legbecstelenebb eszközöktől sem.

2016. október 9., vasárnap

Női hősök a történelemben

A történelemben rengeteg háború volt, és rengeteg áldozat. Rengeteg hős és halott. Rengeteg Férfi és Nő. Felfedezések, rendszerváltások sora...  Egyenruhák, uniformok, sárga csillag. Elég sok minden történt. Ami azonban kimaradt a történelem könyvekből, az az, hogy mindezekben az eseményekben és cselekedetekben rengeteg nő is akadt, akiket meg kell említenünk, hiszen korszakuk hősnői voltak, akár pilótaként a levegőben, akár a divatban, vagy művészetben.
 A történelem során nem sok szó esik a női hősies, illetve említésre méltó cselekedetekről. Talán a korabeli viszonyok, talán más miatt...  Azokról a hősökről, akik ott voltak a háborúban és azokról, akik először mertek felvenni rövidnadrágot, hiszen ez mind fejlődésünk, mai világképünk alkotóeleme. Ma nem lennénk ugyanazok a nők, akik vagyunk, ha ők akkor elfogadták volna, hogy “csak” nők!


1931 -- az első női pilóta.




1967 --  Katherine Switzer, az első nő, aki lefutotta a bostoni maratont, pedig a szervezők megpróbálták likvidálni.

1
1907 -- Annette Kellerman, fürdőruhában pózol, amiért letartóztatták.

1902  -- Szamuráj harcos lány.
 
1918 -- Washington, az első női zsaru.

Valentina Tyereskova – az első nő, aki kijutott a világűrbe.


1933 -- hölgyek boxolnak a tetőn.

1985 -- a nő, aki túlélte a náci koncentrációs tábort.



1936 --   Marina Ginesta –  spanyol polgárháborús hős.

Éjjeli boszorkák: szovjet női vadászpilóták a 2. világháborúban, akik virágokkal díszítették a repülőgépeiket, amelyekkel összesen 23 ezer tonna bombát szórtak szét. A németek annyira féltek a süvítő gépekkel repülő hölgyektől, akiket éjjeli boszorkányoknak hívtak, hogy minden egyes pilóta aki egyet is leszedett közülük, automatikusan vaskeresztet kapott.

 1975 --  az első hivatalos gördeszkás nő.


Amelia Earthart  -- az első jelentős női pilóta, aki átrepülte a Csendes-óceánt.


1934 -- Margaret Burke,  az első fotós nő, aki a  New York-i Chrysler épületéről fotózott.

1937 --  Két nő Torontóban, akik először nem takarták el a lábukat.



Muszlim nő, eltakarja a szomszédját, aki sárga csillagos zsidó, ezzel megmentve őt. Szarajevó.


(Forrás: globalisvilag.com)

2016. október 5., szerda

Ez több mint szerelem... (Irányi Ágota)


Képtalálat a következőre: „mobilozó szerelmes”

Szeret, mert hív, vágyik utánad.
Elhagyná mindenét, csak legyen újra nálad.
Kiürült életét újra feltöltené.
Egy szabadabb világban, újra megélhetné.

(Irányi Ágota)

Képtalálat a következőre: „természet”Képtalálat a következőre: „mobilozó szerelmes”

2016. szeptember 23., péntek

A magas érzelmi intelligencia 12 jele

Már egy ideje tudjuk, hogy a magas IQ még nem jelent garanciát sem a sikerre, sem a boldog életre. Az érzelmi intelligencia az, ami befolyásolja viselkedésünket, személyes döntéseinket, ez az a titok, ami a vizsgálatok szerint a sikeres emberek 90 százalékának birtokában van.

Mutatunk néhány jelet Travis Bradberry ismert pszichológus, író útmutatása alapján, hogy honnan ismerszik meg a magas EQ-jú ember.
EQ-300x121
1. Jókora szótár az érzelmek kifejezésére
Meg tudod mondani, most hogy érzed magad? Jól? Rosszul? Mi van a kettő közti skálán? Minden ember tapasztal érzéseket, de csak kevesen tudják érzékletesen megfogalmazni, hogy pontosan miket, és még kevesebben adnak nevet is nekik. Minél specifikusabban tudjuk megfogalmazni és elmondani másoknak, hogy mit élünk, hogy milyen érzelmet élünk át, annál inkább tudunk rá megoldást is találni – már ha kell.
2. Kíváncsiság
Függetlenül attól, hogy introvertált vagy extrovertált, a magas érzelmi intelligenciájú ember kíváncsi a körülötte történő, létező dolgokra és emberekre. A kíváncsiság mögött általában nagy adag empátia lapul, ami szintén a magas EQ jele.
3. Bátorság a változások előtt
Amikor valami változás áll be az életünkben, akkor arra rugalmasan kell reagálnunk ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. A magas érzelmi intelligenciájú embereket ritkán bénítja meg a félelem, ők az akadályokban is a lehetőségeket és a kihívást látják, nem pedig a gátat és a problémát.
4. Önismeret
Megfelelő önismeret, saját gyengeségeink és erősségeink ismerete nélkül elég nehéz élni ezt az életet. Beismerni, hogy valamiben az átlag alatt teljesítünk, nem jelent belenyugvást, sőt, legalább tudjuk, melyik az a terület, amit fejlesztenünk kéne, az erősségeinket pedig kihasználhatjuk a munkánkban, kapcsolatainkban.
5. Emberismeret
Nem összekeverendő az előítéletekkel. Nem arról van szó, hogy eleve tudjuk, hogy az adott ember attól, ahogy kinéz, beszél, vagy áll, már azonnal biztosra vesszük, hogy milyen. A már említett empátia és kíváncsiság azonban hosszú távon elvezethet odáig, hogy felismerjük az emberek mozgatórugóit.
6. Magabiztosság
Ez sem törtetést vagy nagyképűséget takar igazából, hanem azt a képességet, hogy ha sértegetnek, és lekicsinylő kritikákat kapunk, akkor sem veszítjük el az önbecsülésünket, vagy támadunk rá a másikra.
7. A nemet mondás képessége
Sokkal több stressz éri azokat az embereket, akik nehezen mondanak nemet. A magasEQ-val élő emberek tudják mikor, és hogyan mondjanak nemet, akár önmaguknak is. Ahhoz is értenek, hogy hogy kerüljék el  a mérgező, frusztráló, energiavámpír embereket.
8. A hibák és a harag elengedése
Az érzelmileg intelligens emberek nem rágódnak évekig saját múltbéli hibáikon. Nem felejtik el őket, próbálják elkerülni, hogy újra megtörténjen, de nem ez határozza meg az önképüket és a jövőjüket. Ugyanez érvényes a haragra is. A magas EQ-jú embereket is érik sérelmek, őket is bántják, de nem dédelgetik évekig harcra és bosszúra készen haragjukat, és nem annak alapján élik az életüket.
9. Spontán adni
Ahhoz, hogy erős érzelmi kapcsolataink legyenek, tudnunk kell feltétel nélkül adni – ez persze nem megy a kíváncsiság, az empátia, és a többi erősség nélkül.
10. Örülni annak, ami van
Bár folyamatosan törekszünk a többre, jobbra szebbre, azt is észre kell vennünk, ami már a miénk. Sőt, Simone Weil szerint meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. A magas EQ-jú emberek nem kergetik a tökéletességet, mert tudják, hogy olyan nem létezik, közben pedig hálásak azért, amit már elértek, és erőt merítenek belőle. A Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták, hogy azok, akik napi szinten gyakorolják a hálás gondolkodásmódot,  energikusabbak és kiegyensúlyozottabbak, kortizol-szintjük (stresszhormon) is alacsonyabb.
11. Kikapcsolódás
Hiába sikeres valaki a munkájában, időnként el kell szakadnia a stresszforrástól, pihennie kell, kikapcsolni minden gépet, kütyüt, és ebben az érzelmileg intelligens emberek nagyon jók. Felügyelik saját stressz-szintjüket, és tudják, mikor kell engedniük a gyeplőn.
12. Negatív gondolatok
Hasonlóan a haraghoz vagy a fájdalomhoz, a magas EQ-val élő emberek nem ragaszkodnak negatív gondolataikhoz. Nekik is éppúgy vannak, mint másoknak, de felismerik, és helyükön kezelik őket ahelyett, hogy eltúloznák jelentőségüket. Boldogságuk egyébként sem mások véleményei, visszajelzései alapján teremtődik, hanem saját magukból, ezért nehéz is elvenni az örömüket.
(Forrás: http://globalisvilag.com/)